A pitvarfibrilláció nem a leggyakoribb a szívritmuszavarok között, de a leggyakoribb ritmuszavar okozhat súlyos következményeket. De nem minden pitvarfibrilláció egyforma. Néha a pitvarfibrilláció jelentette kockázat jelentős; más esetekben a kockázat nem olyan magas.
Anchalee Phanmaha / Getty Images
Tehát annak érdekében, hogy kategorizálják az egyes betegek pitvarfibrillációja által jelentett kockázat mértékét, az orvosok az évek során számos különböző osztályozási rendszert dolgoztak ki a pitvarfibrilláció különféle „típusainak” leírására. Ezek a különféle besorolási sémák, amelyeket mind nemes szándékkal alakítottak ki, sok zavaros terminológiát eredményeztek, amely sok orvos számára nem sikerült tisztázni a kérdést, és valójában éppen ellenkezőleg hatott.
Annak érdekében, hogy az orvosok egy oldalra kerüljenek a pitvarfibrilláció tekintetében, 2014-ben az American Heart Association, az American College of Cardiology és a Heart Rhythm Society létrehozott egy általános osztályozási rendszert. Ennek a besorolási rendszernek az a célja, hogy segítse az orvosokat abban, hogy eldöntsék, hogyan értékeljék a pitvarfibrillációban szenvedő betegeket, és hogyan kezeljék őket a legjobban. Az osztályozási rendszernek kell kiszorítania az összes régebbi rendszert.
Az új osztályozás elismeri, hogy a pitvarfibrilláció leggyakrabban progresszív állapot. Eleinte az aritmia általában szakaszos és rövid epizódokban fordul elő. Az idő múlásával az epizódok gyakoribbá és hosszabb ideig tartóvá válnak. Végül sok betegnél a pitvarfibrilláció teljesen kiszorítja a normális szívritmust és állandóvá válik.
A pitvarfibrilláció „típusa”, amely akkor jelentkezik, amikor az embernél először diagnosztizálják ezt az aritmiát, segíthet az orvosnak abban, hogy ajánlásokat tegyen a terápia legmegfelelőbb megközelítésével kapcsolatban. Minél inkább előrehaladt a páciens aritmiája az állandó pitvarfibrilláció felé, annál kevésbé valószínű, hogy a normális szívritmus helyreállítható és fenntartható.
A pitvarfibrillációs osztályozási rendszer
Itt van a pitvarfibrilláció osztályozásának jelenlegi szabványosított rendszere.
Paroxizmális pitvarfibrilláció
A pitvarfibrilláció paroxizmálisnak mondható (az orvosi kifejezés az „időszakos” kifejezésre vonatkozik), ha hét napnál rövidebb ideig tartó diszkrét epizódokban fordul elő. Sok esetben a paroxizmális pitvarfibrilláció percekig vagy órákig tarthat. A paroxizmális pitvarfibrilláció epizódjai nagyon gyakoriak lehetnek, vagy meglehetősen ritkák.
Néhány paroxysmalis pitvarfibrillációban szenvedő betegnek rövid epizódjai lesznek, amelyek nem okoznak tüneteket és teljesen „szubklinikusak”. Ez azt jelenti, hogy sem a beteg, sem orvosa nincs tudatában annak, hogy pitvarfibrillációs epizódok fordulnak elő. Ezekben az esetekben az aritmiát általában váratlanul fedezik fel a szív monitorozása során. A szubklinikai pitvarfibrilláció azért fontos, mert a pitvarfibrilláció súlyosabb eseteihez hasonlóan szélütéshez vezethet.
Ezeket a pitvarfibrilláció szubklinikai epizódjait hivatott észlelni olyan fogyasztói termékek, mint az Apple Watch és az AliveCor eszköz. A paroxizmális pitvarfibrilláció korai felismerése lehetővé teheti a megelőző kezelést a stroke kockázatának csökkentése érdekében. A paroxysmalis pitvarfibrillációban szenvedők nagyobb valószínűséggel reagálnak kedvezően egy olyan kezelésre, amelynek célja a pitvarfibrilláció teljes megszüntetése.
Tartós pitvarfibrilláció
Ebben a második kategóriában a pitvarfibrilláció olyan epizódokban fordul elő, amelyek hét napon belül nem fejeződnek be. Vagyis a paroxizmális pitvarfibrillációtól eltérően a tartós pitvarfibrilláció sokáig tart. Valójában a normális szívritmus helyreállításához leggyakrabban orvosi beavatkozásra van szükség. Azoknál a betegeknél, akiknek egy vagy több perzisztáló pitvarfibrillációs epizódja van, máskor is előfordulhatnak paroxizmális pitvarfibrillációs epizódok, de ma már „tartós” aritmiában szenvedőknek minősülnek. A tartós pitvarfibrillációval küzdő személyek kezelésénél a szívelektrofiziológusok általában arra törekszenek, hogy megszabaduljanak a pitvarfibrillációtól és helyreállítsák a normális szívritmust.
Hosszan tartó, tartós pitvarfibrilláció
Ezeknél a betegeknél a pitvarfibrilláció epizódja 12 hónapnál hosszabb ideig tart. Minden gyakorlati szempontból a pitvarfibrilláció lett az új, „alapszintű” szívritmuszavar ezeknél a betegeknél. Bár a normális szívritmus helyreállítására még mindig lehet kísérletet tenni, ezek az erőfeszítések kevésbé valószínűek, hogy eredményesek legyenek.
Állandó pitvarfibrilláció
Az egyetlen különbség a „régóta fennálló tartós” és az „állandó” pitvarfibrilláció között az, hogy tartós pitvarfibrillációval az orvos és a páciens megállapodott abban, hogy felhagy a további erőfeszítésekkel a normális szívritmus helyreállítása érdekében, és más kezelési stratégiára lépett át. A pitvarfibrillációt állandónak nyilvánították, és elfogadták a terápia sebesség-szabályozási stratégiáját.
Valvuláris és nem valvularis pitvarfibrilláció
A pitvarfibrilláció eltérő osztályozása, amelyről általában hallani fog, a szelepi pitvarfibrilláció és a nem-szelepes pitvarfibrilláció; vagyis függetlenül attól, hogy a pitvarfibrilláció összefügg-e a szelepes szívbetegséggel, például a mitralis stenosis-szal.
Gyakorlati szempontból ezt a besorolást csak akkor veszik figyelembe, amikor a stroke megelőzésére antikoagulációs terápiáról döntenek. Lényegében a billentyűi pitvarfibrillációban szenvedő betegeknek gyakorlatilag mindig antikoagulációra van szükségük; a nem szelepes pitvarfibrillációban szenvedő betegek nem.
Egy szó Verywellből
Ennek a pitvarfibrillációs osztályozási rendszernek az a legfőbb előnye, hogy egységesíti a nómenklatúrát, így amikor az orvosok beszélnek egymással a pitvarfibrillációról, mind ugyanazt jelentik. Segít Önnek is megérteni állapotát.
Ezenkívül ötletet ad az orvosoknak arról, hogy a beteg pitvarfibrillációja milyen mértékben fejlődött állandó szívritmussá válása felé, és ezáltal mennyire valószínű, hogy a normális ritmus helyreállítására irányuló stratégia hatékony lehet. Végső soron ez segít Önnek és kezelőorvosának az Ön számára legmegfelelőbb kezelési döntést meghozni.
